Üdvözöllek!
Ebben nem vagyok jártas, de Atty profi lett az évek során, igy azt irom le, ahogy ő mondja.
Hozzávalók: 2 kg tarja (6 személyre), só, bors, (vagy van Flekken fűszer Kotányitol, és azzal is belehet pácolni), 1 kg szén, grillfolyadék (ezt öntjük a szénre)
Elkészítés: A tarját (férfi)újjnyi vastagságra vágjuk, annyira klopfoljuk csak ki, hogy a rostok fellazuljanak (semmikép sem vékonyra), utánna sózzuk borosozzuk mindkét oldalát (vagy a flekken fűszerpác szerint járunk el), és hűtőbe tesszük 1 órát. Addig felrakjuk a szenet a grillezőbe, lelocsoljuk jól grillfolyadékkal és meggyújtuk. Addig égetjük, mig a szén parázzsá változik, kb 20 perc. Ezután ráhelyezzük a sütőrácsot, és engedjük, hogy jól átforosodjon. Erre helyezzük a hús szeleteket. Kb 3-5 perc mig mindkét oldala átsül, folyamatosan figyelni kell.
Megj. : Jó előkészíteni egy jénai tálat, hogy az elkészült húsokat melegen tartsa.
Akkor jo a szén a sütésre, ha felé tartjuk a kezünket és jó forró.
Ha cseppen zsir a húsról, lehetséges hogy lángra lobban akkor gyorsan lefedjuk és lent a reteszt elzárjuk, hogy ne kapjon levegőt, igy kialszik a láng. Utánna meg ki kell nyitni, és folyamatosan ezt a műveletet ismételni kell, hogy ne égjen szénné a hús.
Sok türelmet igényel, és odafigyelést, de nagyon finom, és férfiak nagyon ügyesek ebben.
Lehet fóliában jól átmosott héjaskrumplit is sütni, ezt az elején kell odatenni, mig megsülnek a hússzeletek, a krumpli is átsül.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése